Az érvényes szavazatok több mint felét megszerezve Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltje nyerte a vasárnapi ...
„Kezdetben kalandnak tekintettem, de a kaland törvényszerűen véget ért” – jegyezte meg.
Letartóztatták annak a településnek a korábbi polgármestereit Észak-Macedóniában, ahol nyolc nappal ezelőtt egy diszkótűzben ...
Vlagyimir Putyin orosz elnök fegyverként használhatja az Emberi Jogok Európai Bíróságát a brit katonák ellen, akiket egy ...
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, a beszélgetés során, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott, ...
Baleset történt az M0-s autóút déli szektorán, az M1-es autópálya felé vezető oldalán, Dunaharaszti térségében. A 20-as ...
Oroszország elfogadhatja az ENSZ békefenntartó erő Ukrajnába küldésének ötletét, de ennek az a feltétele, hogy azoknak nem ...
A Kreml jelezte, hogy nyitott a tengeri korlátozásokra, de a háború lezárásához még több tárgyalási fordulóra lesz szükség ...
A megelőző héten – március 10-től 16-ig – a feltartóztatottak száma 84 volt. Az elmúlt héten az ország belsejében négy ...
A védelmi minisztérium éjszakai hadijelentése szerint 12 drónt lőttek le a brjanszki és a rosztovi régióban, kettőt a ...
A közlemény szerint a pénzügyőrök az eperjeskei vasútállomás környékén figyeltek fel egy gépkocsira, amelynek vezetője nem ...
Az ír és az örmény csapat tagja még a négyesnek, amelyből az első kijut az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results